Castlevania: Lords of Shadow - Két DLC-vel kezdi az újévet

2010-12-23 11:59:00 - Chavalier_GSO

A spanyol-japán koprodukcióban készült alkotás vége finoman szólva is nyitottra sikerült, talán majd a DLC-k segítenek elvarrni a lezáratlan szálakat.

Úgy tapasztaltam, hogy megosztotta a Castlevania rajongókat a Mercury Steam és a Kojima Productions közös munkája. Ismerőseim keményvonalas része nem örült annak, hogy búcsút intettünk a hagyományos oldalra scrollozós nézetnek és játékmenetnek. Mások (többek között magam is) nyitottabban álltak a változások elébe, s most már elmondhatom, ha csalódtam is, akkor csakis kellemesen. A Clive Barker's Jericho-t is jegyző spanyol csapat lassan beérni látszik, s ha így megy tovább, felnőhet a nagyokhoz is. A Konami mindenesetre elégedett a végeredménnyel, s ha netán nem jönne össze a Jericho folytatása, a japánok biztosan adnak munkát a csapatnak.
Kissé elkalandoztam, bocsánat....

Szóval, ott tartottam, hogy a nyitott végű történet szálait első körben két DLC-nek köszönhetően kísérelhetjük meg kibogozni. Még februárban érkezik a Reverie (XBL és PSN), amiben Gabriel visszatér a kastélyba, hogy segítsen Laurának, a Kamarilla egykori szolgálójának. A jelek szerint királynője elpusztításával egy még nagyobb gonoszt sikerült a vidékre szabadítani.
Áprilisban pedig a Resurrection következik, ami közvetlenül az epilógus után veszi fel a történet fonalát. Kérdésekre kapunk választ, helyüket újabb kérdések foglalják el, végül pedig leszámolunk egyik legnagyobb ellenségünkkel.
Pontos árakkal még nem szolgálhatok, ám a megjelenéshez közeledvén bizonyára felvilágosít bennünket a Konami arról, hogy milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk, valamint arról is, hogy hogy pontosan mikortól érdemes pénz után tapogatóznunk.

Kommentek száma: 0Címkék: dlc, xbox live, hír, akció, bejelentés, japán, psn, konami, kojima productions, mercury steam, spanyol, castlevania, castlevania lords of shadow, reverie, resurrection

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!