Dragon Age: Origins Golems of Amgarrak DLC bejelentés

2010-07-29 08:09:00 - Chavalier_GSO

A szűnni nem akaró DLC-áradat következő példányát két hét múlva már tölthetjük is.

Érdeklődve várom, hogy a BioWare hány DLC-t kíván még kiadni a tavaly novemberben megjelent Dragon Age: Origins című szerepjátékához. Valahogy sejtettem, hogy nem a Leliana's Song lesz az utolsó a sorban, s azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy még a Dragon Age 2 tavaszi premierje után sem hagyják abba az első részt kiegészítő letölthető tartalmak gyártását.
Az újabb DLC Golems of Amgarrak címen keresendő augusztus 10-től. Az ára még nem ismert, de gyaníthatóan 560 MS/BioWare pontba, vagyis mintegy 7 dollárba fog kerülni.


No de mit is kapunk majd pénzünkért cserébe? Természetesen egy-két órányi új kalandot, amit kifejezetten magas szintű karakterekre terveztek. A címéből és a mellékelt képből már kitalálhattátok, hogy a törpék gólemei, és tárnái kapják ezúttal a főszerepet.
Egy, a gólemek készítésének ősi titkát kutató expedíció nyomába szegődve ránk vár a feladat, hogy kiderítsük, mi lett a vállakozásban résztvevő törpék sorsa. Mindeközben új szereplőkkel találkozunk, sosem látott ellenfelekkel csapunk össze, valamint komoly fejtörést okozó rejtvényeket fejtünk meg.




Kommentek száma: 4Címkék: bioware, szerepjáték, dlc, xbox 360, fantasy, megjelenési dátum, dragon age: origins, hír, pc, playstation 3, golems of amgarrak

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Jack Bauer (10/10)

axon91 (2010-07-29 16:45:24) grn
...válasz gael 2. kommentre:
a kep alapjan akar egy kozepkori Transformers is lehetne
Pont ez jutott nekem is eszembe.. Amúgy biztos király lesz, mint ahogy az egész játék az
4

(0/10)

Superhamster (2010-07-29 11:47:59)
Király. Remélem megint találkozunk Palával.
3

(0/10)

gael (2010-07-29 10:07:36)
a kep alapjan akar egy kozepkori Transformers is lehetne
2

(0/10)

hiroki (2010-07-29 08:29:40)
ígéretesnek tűnik...
1