Dragon Age: Origins Leliana’s Song teszt

2010-07-09 08:05:00 - Chavalier_GSO

Kevés szörnyűbb dolog van az életben, mint amikor egy barát támadja hátba az embert.

Ez a hét különösen kedvezően alakul azok számára, akik reménytelenül beleszerettek Thedas varázslatos világába. Egyrészt alig néhány napja annak, hogy megjelent a Leliana’s Song címre keresztelt DLC, másrészt ma jelentették be végre hivatalosan is, hogy bizony érkezik a Dragon Age 2. Köszönhetően annak, hogy az időgépem épp szervizben van, kénytelen vagyok elhalasztani a folytatás alaposabb kivesézését, így most kénytelenek lesztek beérni az első részhez megjelent legfrissebb DLC-vel.

Bárdolatlan bárd

A Leliana’s Song egy már ismert történetet mutat be részletesebben, mégpedig a címszereplő szemén keresztül. Amennyiben az alapjáték során ügyesen kevertük a lapokat és intim, vagy legalább baráti kapcsolatot sikerült kialakítanunk a cuki francia akcentussal selypegő leányzóval, akkor elejt néhány mondatot arról, miként is vált belőle hívő ember, s miért állította képességeit a Chantry szolgálatába. Hősnőnk fiatal és bohó bárdként összeszűrte a levet egy karizmatikus, a legfelsőbb körökbe  vezető kapcsolatokkal rendelkező kémnővel, akivel időnként ágyát is megosztotta. Marjolaine nagyszerű kalandot ígérve Denerimbe csábítja Lelianát, aki egy törpe harcos és egy elf mágus társaságában igyekszik minél nagyobb felfordulást okozni. Megalázott nemes ficsúr, tönkretett őrparancsnok, megtréfált orgazdák és egy hidegre tett informátor jelzi a hármas útját.


Fenemód sajnáltam, hogy ezen akciók végrehajtása során mindennemű diszkréciót nélkülözve, a városi őrséggel rendszeres csörtét vívva kellet ténykednem. Véleményem szerint ez nem illik igazán egy bárd karakteréhez, de a BioWare biztos jobban tudja nálam.
E rövid felvezetés után veszi csak kezdetét az igazi móka. Be kell hatolnunk egy nemesi kúriába – persze ismét harcolva és nem nesztelenül lopakodva –, ahol olyan eseménysorozat veszi kezdetét, amely árulásban, az illúziók szertefoszlásában, s egy barát elvesztésében végződik. Nem meglepő módon a mintegy kétórányi kaland második fele a válaszok keresésével és a bosszú beteljesítésével telik.

Ismerős utakon

Nem először vagyok kénytelen megállapítani, hogy vagy lusta a BioWare, vagy nem áll rendelkezésükre elég erőforrás, ugyanis az eddig megjelent DLC-k szinte mindig az alapjátékból kiollózott, minimális kozmetikázáson átesett helyszíneken játszódtak. Nem kivétel ez alól a Leliana’s Song sem, bár becsületükre váljék, a fináléra azért csak összekapták magukat a fejlesztők, s láthatunk végre valami újat is. Ennek ellenére szomorú vagyok, hogy Orlais birodalmára még mindig nem vethettem egy pillantást sem.


Természetesen nem maradhattak el az újabb achievementek sem, valamint egy hasznos könnyű vérttel gazdagodik mind az alapjáték, mind az Awakening kiegészítő, ám úgy vélem, elsősorban nem ezért érdemes 560 MS/BioWare Pontot rááldozni a kalandra.
A történet teljesen rendben van, de miután nem teljesen ismeretlen előttünk a vége, ezért nem is lehet oly megdöbbentő az árulás pillanata. Szintén dicsérendő, hogy Leliana társai élnek, minden eseményhez megjegyzést fűznek. Komolyan sajnáltam, hogy nem jutott több időm arra, hogy jobban is megismerjem őket. Végezetül még engedjétek meg, hogy azért is hátlapogatással illessem az érintetteket, amiért nem átallottak új zenei betéteket írni Leliana előtörténetéhez.

Hogyan tovább?

Jó kérdés, és inkább csak magamban tépelődök, hogy vajon ezzel lezárult-e a DLC-k sora, vagy a többi szereplő is megkapja a maga előtörténetét. A kérdésfelvetés oka nem más, mint a jövő tavasszal érkező Dragon Age 2, amelynek viszonylagos közelsége talán arra sarkallhatja az illetékeseket, hogy itt és most zárják le az Origins további bővítését, s egyetlen csomagban dobják piacra az alapjátékot a kiegészítővel és az összes DLC-vel. Time will tell – mondaná az angol.


Pozitívumok:
- Szerethető karakterek
- Jól felépített történet
- Új zenék
Negatívumok:
- Kevés újdonság
- Agyonhasznált panelek
Értékelés: 85%

 

Kommentek száma: 2Címkék: electronic arts, bioware, szerepjáték, dlc, fantasy, bemutató, dragon age: origins, teszt, leliana's song

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Jack Bauer (10/10)

lacyboy93 (2010-08-02 17:29:20) FiveStarGames
Az jó lenne ha kijönne egy alapgame+dlc-k pack mégha az awakeninget ki is hagynák belőle beruháznék egyre
2

Dr. Gregory House (9/10)

NightmareJoe (2010-07-09 10:20:11)
Klasz teszt, csodálkozok hogy ilyen rövid idön belül végig toltad. Én is ki fogom probálni,mert nagyon tetszik Corinne Kempa(Leliana) hangja.
1