Remélem, hogy majd' egy évvel a Dragon Age: Origins megjelenése után már nem számít spoilernek, ha elmesélem, hogy nem csak lehetősége volt a hímivarú főszereplőt indító játékosnak arra, hogy időnként megossza ágyát a Lelianánál lényegesen dögösebbre sikerült Morrigannel, hanem még teherbe is ejthette. ![]()
Már amennyiben persze túl szerette volna élni a végső megmérettetést. Alternatív megoldásként maradt a hősi halál, vagy valamelyik csapattárs (pl. Alistair) rábeszélése egy kis etyepetyére. Morrigan életéért cserébe megígértette a játékossal, hogy az Archdemon legyőzése után nem fog a nyomába eredni, nem fogja keresni sem őt, sem közös gyermeküket.
Jómagam már ekkor reménykedtem benne, hogy nem hagyja a BioWare ezt a szálat felgöngyölítetlenül, ám sem az Awakening kiegészítő nem érintette, sem a jövőre érkező Dragon Age 2 nem fogja az eddig napvilágot látott információk szerint. Bár az, hogy Flemmeth visszatér, még sok mindent jelenthet.![]()
A mai nappal azonban már megnyugodhatnak a hozzám hasonlóan kíváncsi egyedek, ugyanis Witch Hunt címmel szeptember 7-én érkezik egy 560 MS/BioWare Pontba (kb. 7 dollár) kerülő DLC, ami pontosan a már hiányolt történetszálat fogja elvarrni.
Egy évvel járunk az Archdemon halála után, Ferelden lassan kezd magához térni, a Warden és társai óriási áldozatok árán biztosították a rendet Amaranthine tartományban, amikor hírét vesszük annak, hogy Morrigan, vagy valaki, aki fenemód hasonlít rá, felbukkant a déli rengetegben. Nyomban útnak indulunk, s hamarosan találkozunk egy Ariane nevű tündével, aki klánvezére ellopott ereklyéjét keresi, s a nyomok Morriganhez vezetnek.![]()
A Witch Hunt kifejezetten magas szintű karakterek számára készült, ezért mind az Origins, mind az Awakening kampányban megszeretett hősünkkel, vagy egy újonnan kreált figurával is belevághatunk a kalandba.
Vajon ez lesz az utolsó DLC, vagy a Dragon Age 2 közelgő megjelenése ellenére sem szakad meg az áradat?


Kommentek
Jack Bauer (10/10)
Murder3 (2010-08-26 23:55:59) Deadliest Projectnekem a darkspawn chronicles tetszett, ha ki lett volna dolgozva.
hangulatosabb lett volna az egész játék alatt fereldent irtani
Jack Bauer (10/10)
rexusmaximus (2010-08-26 14:38:27)egyiks se
(0/10)
szotyislecso (2010-08-26 14:24:30)Jack Bauer (10/10)
Murder3 (2010-08-26 12:23:21) Deadliest ProjectEA addig fogja hozni őket míg egy minimális bevételt is termel.
Eddig is csak ez a hasznuk volt, látszik is a minőségükön.
Jack Bauer (10/10)
Murder3 (2010-08-26 12:21:47) Deadliest ProjectA Leliana's Song nem volt méltó egyáltalán. Leglassabban is egy óra alatt megvolt, éshát...komolyan? o.O Alig adott hozzá valamit az egészhez.
egyiks se
Dr. Gregory House (9/10)
NightmareJoe (2010-08-26 11:39:21)A Leliana's Song nem volt méltó egyáltalán. Leglassabban is egy óra alatt megvolt, éshát...komolyan? o.O Alig adott hozzá valamit az egészhez.
(0/10)
Savci007 (2010-08-26 11:01:59) ESCTA Leliana's Song nem volt méltó egyáltalán. Leglassabban is egy óra alatt megvolt, éshát...komolyan? o.O Alig adott hozzá valamit az egészhez.
Jack Bauer (10/10)
asterixobelix (2010-08-26 10:54:20)Dr. Gregory House (9/10)
NightmareJoe (2010-08-26 09:48:14)